#Orbán Viktor

Mahmúd Abbász mellé ültették Orbán Viktort Simon Peresz temetésén
 

Mahmúd Abbász mellé ültették Orbán Viktort Simon Peresz temetésén

Többek között Barack Obama amerikai elnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Károly herceg, brit trónörökös is ott volt Simon Peresz pénteki temetésén. A világ több pontjáról körülbelül hetven politikai vezető utazott Izraelbe a szerdán elhunyt volt államelnök búcsúztatására. Orbán Viktor is elment Jeruzsálembe, az MTI szerint a magyar miniszterelnök mellé Mahmúd Abbász palesztin elnököt ültették, akivel kezet fogott és váltott néhány szót bevonulásakor Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

MTI MTI

Orbán hamuba sült pogácsával megy Brüsszelbe a népszavazás után
 

Orbán hamuba sült pogácsával megy Brüsszelbe a népszavazás után

A miniszterelnök a Magyar Katolikus Rádióban is kampányolt egyet. Elsorolta az eddig hangoztatott érveit, ugyanakkor most már finoman tompítani igyekezett annak következményeit, hogy ha végül érvénytelen lenne a vasárnapi népszavazás. Tarisznyára és hamuba sült pogácsára ugyanakkor biztosan szüksége lesz, ha elmegy majd a referendum után Brüsszelbe tárgyalni – derül ki az interjúból, amelyből az MTI készített összefoglalót.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Orbán: le kell vadászni a Teréz körúti robbantót, bármi is az ára
 

Orbán: le kell vadászni a Teréz körúti robbantót, bármi is az ára

Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között – ezt mondta a miniszterelnök az M1-nek kedden adott interjúban. Úgy fogalmazott: "ha kizárni talán nem is lehet, de ebben a pillanatban semmi erre utaló jel nincs, ami azért mégis megnyugtató".

MTI MTI


Orbán már Az egri csillagokat is bedobta a kvótakampányba
 

Orbán már Az egri csillagokat is bedobta a kvótakampányba

A miniszterelnök a gondolatától is irtózik, hogy "fejet hajtsunk Brüsszelnek", és megérkezzenek Magyarországra a menedékkérők. "Ha ez járna a fejemben, akkor inkább elolvasnám Az egri csillagokat" – mondta. Nehéz tárgyakhoz láncolt migránsokról is tréfálkozott a kormányfő, aki a református.hu-nak adott interjú közben a jelek szerint igazán otthon érezte magát.

MTI MTI


És akkor Orbán Viktor lesz az angol királynő
 

És akkor Orbán Viktor lesz az angol királynő

Amíg mi azzal voltunk elfoglalva, hogy már pincérnek se akar menni senki, bejátszotta magát egy szlovák cég a londoni ingatlanpiac kellős közepére, A tankönyvpiac és a gázszolgáltatás állami kézbe vétele enyhén szólva is furcsára sikerült, amire jól rímel a Lush egyik illatának neve: halál és hervadás. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu